Fizikai öröm. A repülés se ér fel hozzá, és bizonyos szempontból a szex se. Idézd fel magadban azt a pár pillanatot, amikor egy esztétikai élmény teljesen betölt, elural. Mikor csak arra figyelsz, olyan mértékben, hogy az életed, a személyiséged egy pillanatra eltűnik, annyira nem fontos, mintha arra az időre meg is szünne. És most képzeld el, hogy képes vagy megalkotni pontosan azt a művet, ami jelenleg számodra A tökéletes élmény. A tökéletes alkotás - és: nem csak passzívan befogadod az adott művet, hanem TE ALKOTOD MEG!!

Kb. három hete, örömömben, hogy TÁ -mom van, lebegve énekeltem egy szökőkút fölött, olyan hangom volt, mint akinek van hangja! Meg tud is vele bánni. Durva, intenzív örömöt jelentett hogy ki tudok énekelni tisztán mindent, minden hang ott szól és úgy, ahogy a szerkezet megkívánja.. váááááá. Nagyon jó volt. Aztán meghajoltam lebegve a pár tapsoló járókelőnek, teljesen egyenes, nyújtott testtel. Azt nagyon szeretem, hogy az ilyeneket teljesen hitelesen jelzi az egyensúlyérzékem, éreztem az egyensúlyváltozást, amit olyankor kell (-ene), mikor egyenes testtel függőlegesből vízszintesbe fordulsz, aztán vissza.

Pár napja, tudatos álomban egy buszon azzal szórakoztam, hogy verset szavaltam az utasoknak, és néztem, hogyan reagálnak. (Ez a TÁ felismerése utáni pár eufórikus pillanatban jutott eszembe, semmiféle nemesebb motiváció nem vezetett a spontán viháncolásnál.) A Szeptember végént kezdtem el, mert imádom az összetettségében talált örömet, ahányszor elkap a ritmusának, rímeinek virtuóz pontossága, külön - külön is örömet nyújtó rendszerek harmónikus egymásba olvadása.. Az az a vers, amit szerintem magyarul nem tudó közönségnek is érdemes volna (jól!) előadni, ha a nyelv szépségét kellene demonstrálni.

Szóval, szavalok. Két sorig. Aztán észreveszem, hogy az eredeti szöveget elfelejtettem (természetesen ébren ilyen nem fordul elő), csak itt-ott jut eszembe, foszlányokban, a kimaradó részeket pedig spontán kitöltöm, pillanatnyi megakadás nélkül. Mondatszerkezet kerek, rímek, ritmus pengén pontos, csak...

"Még ifju szivemben a lángsugarú nyár,

mint nyárfaligetben a száz egerek,

de ím, mesekönyv lapokat sose rágjál,

s a tél derekán ne együnk kenyeret..."

:-D No komment. Mászkálok a buszon utasról utasra, és azt élvezem, hogy tökéletes matematikai szerkezet szerint jön belőlem a tökéletes katyvasz. Egy pillanatra nem gondolkodtam, ahogy a jelenség elkezdődött, azonnal tudtam, hogy ez most az álomtudatom kreativitása, semmit sem kell tennem, csak ne hagyjam abba az eredeti vers szavalását (úgyse azt fogom kimondani). Aki élvezett már matematikai tisztaságot egy művészeti alkotásban, az érteni fog. Először hallott szavak, folyamatosan, erölködés nélkül, az épp aktuális, abszolut komolytalan hangulatom ihlete szerint, de elsősorban a képlet hívja elő a bele illő szót, úgyhogy automatikusan tudom - hiszen ezt figyelem, mert ez az élvezetforrás -, hogy a ritmusképlet csiszre stimmel, minden a helyén, érzem a szerkezet hibátlanságát...   Huh. :-))) Jó volt.

Láttam folyamatosan, enyhe lassú mozgásban levő, tejből készült hófehér szobrot, egy lányról, csak a rengeteg hajában voltak acélkék, valódi fodormentalevelek. Nem a szobor mozgott, az teljesen szoborszerű volt, hanem a folyadék áramlott, mozgott lassan, olyan mértékben ahogy a forma megengedte. A lábszáránál éppen csak észre lehetett venni a tükröződés változásaiból, a haja viszont hömpölygött, áramlott, de a mentalevelek folyamatosan szárazak maradtak a felszínén. (Olyan dermedten bámultam a látványt, hogy beértek az őrök, akik elöl eredetileg menekültem.)

Egy időben nagyon lelkesedtem a minimalista, zenes keleti festményekért. Egy srác, aki harcművész volt, és az edzői munkája miatt került (álom)képbe, tök mellékesen megengedte, hogy megnézzem a festményeit. Nem hiszem, hogy ezt sokat kell magyarázni. A tökéletes képek. Az akkori izlésem szerint, nekem, tökéletesek. Többre máig emlékszem, de a kedvencem egy kék-fehér akvarellkép. Felhők. Csak felhős ég, roppant élethűen, annak ellenére, hogy látni a könnyed ecsetvonásokat, az alkotó keze nyomát, az egymásba folyó festékrétegeket. Mintha az eget néznéd: nagy felület, de bárhová nézel, másmilyen, sokféle típusú felhő, sokféle kék szín, egészen bele tudsz veszni a különböző minták struktúrájába, hosszú, viharkék csíkfelhők, kis, foszlányos cirmok, gomolyos, fura alakú, telt bárányfelhők.. Toltam az arcomat egyre közelebb, és egészen a kép szélén, fent, jobbra észrevettem valamit, amit csak úgy láthatsz meg, ha pár centire viszed az arcod az egyébként igen nagy festményhez: két áramvonalas, kék tengeriteknős. :-) Lomhán eveztek, úsztak a felhők között, csak az egyiket lehetett látni egészen, azt oldalról, a másiknak már épp csak a hátulját, az már elindult befelé a gomolyfelhők közé.

A srác felajánlotta, hogy fessek, ad vásznat, ha kedvem van. És én vadállat, inkább be akartam fejezni valami márnemistudom-nagyonfontosat..

Csak nagyjából tudom elképzelni, milyen lehet, ha épp jó hangulatát fogom ki az álomtudatomnak, és akkor kezdenék el festeni. :-) Ha olyan lehet, mint zenélni... :-))) És szobrászkodni is akarok. Eddigi tapasztalataimból kiindulva, a megfelelő helyen és módon rámutatva a kőre, agyagra (tejre...), csak gondolat alapján fogom tudni formálni, és ráadásul olyan élethűen, ahogyan elképzelni tudok valamit. Illetve, nem az éber képzelet szerint, hanem, amilyen élethűen az álomtudat alkotni képes.

Az ujjammal akarok festeni, minden-színű festékkel. Ami épp olyan színű, amilyet elképzelek.

:-DDDDDDD Najó, egyszerűen nem tudom lezárni ezt az írást, jönnek, jönnek a megosztandó élmények..A lényeg:

Ha egy alkotás örömet okoz, mikor befogadod, akkor próbálj belegondolni, milyen örömet tud adni, amikor épp Te magad hozod létre! Tökéletesebbet (mert személyesebbet), mint az ébren tapasztalt ihlet alapanyag, és a puszta gondolat teremtőerejével. Az eszköz, ecset, hangszer stb. csak jelkép, csak az a dolga, hogy az alkotásélményt valóságosabbá tegye. Őszintén kívánom, hogy egyszer átélj ilyet. Felejthetetlen.

***************************

:-DDDD Írok, és közben az emlékek hatására újra kedvet kapok a TÁ -hoz, teljesen vicces. (Tulképp ezért írok..) Kerestem jellegzetes, tudatos álmaimban felbukkanó zenéket, azt hallgatom éppen. És most már úgy vágyakozom, mint az ebédnél az asztal mellett figyelő kutya a húsra: ha lefekvés előtt eleget hallgatnék ilyet, vagy ilyet, és aztán BIZTOSAN KÉPES LENNÉK TUDATOS ÁLOMBA LÉPNI... :-)))))))))))) Már belegondolni is jólesik...