Ma éjjel sokszor felébredtem, és sok időt töltöttem ébren. Elszánt voltam, és makacs mint a lapostetű. Csak becsaptam magam. Félmunka - annak is a rosszabbik fele. Eredmény: 0db. tudatos álom, viszont fáradt vagyok meg morcos. Az a vicces, hogy nem először vonom le a tanulságot, csak álmosan az ember olyan meggyőzhető nyilvánvaló képtelenségekről...
Van egy jellegzetes tudatállapot, ami olyan, mint a táptalaj: ha van, akkor jó eséllyel szinte magától, könnyedén kinő belőle a tudatos álom, ha viszont nincs, akkor biztos hogy csak vergődés vagy bealvás lesz az eredmény. (Többnyire mindkettő.)
Szóval szó sincs vadregényes technikai vagy tudományos szakadékokról, amik az utamba állnának. Pillanatnyilag én saját magam vagyok az egyetlen akadály. - Igen. Érzésnek is olyan ciki, mint ahogy hangzik.
Elég nyilvánvaló volt akkor is, amikor nekifogtam az egész kísérletnek pár hete, de ilyenkor ténylegesen, tapinthatóan érzem: Emberileg kell felnőnöm a feladathoz. A "hogyan" összeollózható könyvekből, előadásokból, netről; és a kísérletezés gyönyörűen visz előre az ollózmányok szétválogatásában, úgyhogy gyorsan kiderül mit dobok ki - mit tartok meg. Nem bonyolult. Nem is nehéz. Egyetlen dolog kell hozzá: számomra eddig ismeretlen mértékű KÖVETKEZETESSÉG. Na ez nehéz.
Egy nagyon jól felismerhető, jellegzetes állapot. TTT -ként (TápTalaj Tudatállapotként) él a fejemben, mint jelenség. A jó hír, hogy néhány - talán akár csak egy - tudatmegőrzéses elalvás után (ami sikerült, tehát közvetlenül nyomonkövethetően T.Á. lett belőle) tökéletesen fel lehet ismerni. Pontosan tudom, ha megkérdezem magamtól, hogy "Ez most az?" hogy valóban az -e, vagy csak élénkség, ami elszáll, kipukkad ahogyan vízszintesbe helyezkedem. Viszont elalvás előtt, álmosan, erősen meggyengült akaraterővel olyan csábító lehetőség megmagyarázni, hogy MOST, épp MOST miért is fog sikerülni TTT nélkül... Nem fog, de megmagyarázom! Úgyhogy most a legfontosabb végre tudomásul vennem az első szabályt: TTT -vel nagy eséllyel menni fog, nélküle viszont biztos hogy nem. Ennyi. Ez biológia.
A másik jó hír, hogy bizonyos cselekvésekkel biztosan előidézhető. Ez meg olyan, mint a stoppolás: nincs olyan, hogy nem vesznek fel. Csak olyan van, hogy több időbe kerül, mint vártad. Ha hajlandó vagyok pl. hajnali óracsörgés után ténylegesen beszámítható szintig felébredni, akkor onnét csak minimális intelligencia, és elszánt kitartás kérdése. Meg persze: az őszinteség. Úgy választani ki a felpörgető tevékenységeket, hogy valóban ráhangoljanak, kedvet csináljanak, és élénk kalandvágyhoz, éber, friss T.Á. éhséghez vezessenek. Ezt is lehet érezni, hogy melyik tevékenység épp mennyire válik be, speciálisan mára. A paletta pedig széles: két bejegyzésben igyekeztem leírni a közvetlen megelőző, és a 20 percnél távolabb alkalmazható trükköket. Arra tippelek, hogy ha egészséges vagyok, akkor ezekkel mindenképp el tudok jutni a táptalaj állapotba, maximum kicsit több idő alatt, mint hittem. Egy jó ébresztőóra kell a szekrény tetejére, ahol szék nélkül nem érem el, meg pár perc ébresztő jellegű sertepertélés. Aztán már csak emlékezni rá, hogy most jön a kész átverés show, miért fog MOST kivételesen előkészület nélkül is sikerülni... NEM fog! NEM bedőlni! Úgyhogy jöhet a rápörgés a tudatos álomra! (Remélem, holnap hajnalban is ilyen hősiesen határozott leszek...)
Utolsó kommentek