Gépház fíling - így hívtam. Nem voltam börtönben, nem rokkantam meg. Már régen rendben van minden, sőt, sokkal inkább rendben mint az egész ügy előtt. Nagyon nagy szerencsém volt: hogy az igazán pokoli rész csak hónapokig tartott, és szerencsém volt, hogy megtörtént egyáltalán. "Nem embernek való." - csak ennyit voltam hajlandó (képes) mondani róla, egy-két igazi barátnak, legközelebb álló bizalmasnak. Ezt is max ha háromszor, csak igazán kitartó piszkálás és faggatás után. De jót is tett. Tudom, hogy milyen amikor rossz, úgyhogy érzem, amikor jó. Ma minden "átlagos" napom boldog nap, mert a kontraszt időszak, a "nem átlagos", volt annyira erős élmény, hogy sose felejtsem el.

Egyszóval cudar idő volt. A nappalaim folyamatos fizikai fájdalommal voltak tele, (olyan típusúval, amikor örülsz a csonttörésnek, mert megkönnyebbülés, hogy végre máshol fáj) meg jeges, nyugodt félelemmel, hogy mi van, ha... Arra kellet figyelnem, hogy felébredéstől eljussak a következő elalvásig, minden áron. Bárhogy, csak kibírni.

Eszem ágában sincs panaszkodni. Megismétlem: összességében véve jó, hogy volt ilyen pokoljárás is az életemben. Azért igyekeztem érzékeltetni, hogy el tudd képzelni milyen az, amikor az ébren töltött életed semmi más, csak: gépház.

Valószínűleg sokan nem értenének egyet, de szerintem van olyan extrém élethelyzet, amikor az embernek indokolt átköltöznie az álmai világába, és a valóságot pusztán gépháznak használnia. Ahol kizárólag az optimális álomélet feltételeinek biztosítása a cél, semmi egyéb.

Ezekről az emberekről általában nem szoktunk tudni, annak ellenére, hogy meglepően sokan vannak. Többnyire elrejtik őket a társadalom szeme elől, ezért hajlunk megfeledkezni róla, hogy egyáltalán léteznek. Pedig léteznek - és szenvednek. Akik nem tudnak felkelni az ágyból, de az eszük teljesen ép. Mert már nem tudnak, vagy soha nem tudtak. Vagy elég, ha a kerekesszékből nem tudnak felkelni, és olyan az életük (nem szükségszerű, de lehetséges), amiért úgy érzik hogy nem kár. Ha huszonöt évesen eltörik a gerinced, és nyaktól lefelé lebénulsz, plusz még szociálisan sincs szerencséd. Például. Amikor az egész börtön, és valami végső szabadulást fontolgatsz.

Vagy azok, akiknek az élete valóban egy börtön. Elítéltek. Mondjuk életfogytosok. Tökmindegy, hogy mit követtek el: nagyon nem hiszek abban, hogy embereknek szándékosan kínozni más embereket, az jogos vagy hasznos tett volna. Egyik sem. (Ettől függetlenül nem tudok jobb megoldást jelenleg, mint a mostani börtönrendszer, szóval nem, nem hirdetnék amnesztiát. Viszont, ha már egyszer valaki bent van, és pénz sincs kulturáltabb "tárolására"..)  ..attól, hogy valakit tizenkét éven át nyomorgatsz, nem lesz jobb ember, amikor kijön. Viszont, ha tizenkét évet töltesz egy ilyenben (jelen idő, Magyarország):

..akkor az a lényeg, hogy ne bolondulj meg. Ha ennek olyan mellékhatása van, hogy szép lassan áthúzod magadat az álmaid világába, egyik részedet a másik után, mint egy polip áthúzza magát egy szűk lyukon, és egyre kevésbé tartózkodsz a kinti valóságban, hát... :-) Annyi baj legyen.

Vallom, hogy egy ember inkább legyen boldog bárhol, mint hogy megbolonduljon, vagy öngyilkos legyen. És ez mindenkire érvényes.

Sok olyan embertársunk van, pl. hosszú időre elítélt rab, vagy súlyosan testi fogyatékos, akinek még akkor is indokolt lenne átköltöznie a tudatos álmok világába, ha egy icipicit kattantnak is tűnik tőle. Azt mondanák rá: "Nadehát 14 - 18 órákat aludni, és csak enni, mosdani, kicsit sportolni ébren, meg olvasni vagy DVD -zni egy órát, hogy legyen az álmoknak "friss abrak", az.. Az nem normális!" Igaz. De nekik az egész életük "nem normális", szóval itt csak normálistól eltérő megoldás segít. Szerintem. (Ld.: Stefan Zweig: Sakknovella)

 Az mindenképp külön bejegyzést igényel, hogy milyen munkát lehet végezni TÁ -ban. Egy szilárd álom, egy gyakorlott álmodó elméjében: az műhely és szerszámkészlet egyben. Ésszerűen megválogatott külső (szakmai) információk bevitele + tudatos álom = termék. Éber, valós világban is felhasználható, értékes produktum. Ötlet, műalkotás, épületterv, megoldott szakmai probléma, ruhaterv, dizájn, reklámötlet... stb., stb., stb.. A felhasználási lehetőségeknek csak a fantázia - illetve annak hiánya szab határt.

Emlékszem, amikor az én éber létezésem volt "csak gépház". Nagyságrendekkel könnyebb volt minden, mint tudatos álom nélkül. Ébren is könnyebb volt. Az volt a dolgom, hogy ébren gondoskodjak a minél jobb álomkörülményekről - és kész!! Önfenntartás, tisztálkodás, bonyodalmak elkerülése, ismerőseimmel kapcsolattartás (mint az önéletbentartás egy elme), és jól megválogatott álomtáplálék. Ennyi. Gépház. És igen, a tudatalatti nagyon alakalmazkodóképes: simán aludtam 16 -18 órákat. Hiszen ott éltem - fájdalom nélkül!

Aztán elmúlt a baj, és örömmel visszaköltöztem az éber valóságba. Már akkor amikor még jócskán nem volt egészen rendben minden, csak az igazán nehéz időszaknak volt vége. Akkor már tudtam, hogy ok. lesz, minden újra olyan lesz, mintha semmi se történt volna. A gépházra nem volt többé szükség - sose jött vissza. :-)

Viszont: nem tudom a pontos adatot, de biztos hogy több száz az olyan ember ma Magyarországon, akiknek a TÁ lehetne AZ Élet. Lehetőség hasznos tevékenységet végezni, alkotni, és lehetőség olyan   Élet   -re, ami élménydús, színes, mozgékony, BOLDOG. Meggyőződésem, hogy az pedig jár. És:

 

"A legnagyobb jó, amit ezzel a világgal tehetsz,

az, hogy boldog vagy benne."